2013. szeptember 19., csütörtök

Szállásunk



Mi a Voula apartmanban kaptunk helyet. Krisztina a tulajdonos a maga 150 centiméterével, nagyon kedvesen fogadott. Kezdeti nehézségek után, mindenki elfoglalta a helyét. Egyszerűen berendezett és nagyon tiszta volt az apartman. Az egy hét alatt 2x cseréltek ágyneműt és törülközőt.

 A nagy meleg miatt a reggelit Istvánék oldalán fogyasztottuk el a délutáni szieszta pedig a mi oldalunkon volt.

-fáradjatok be...
- kis délutáni szieszta
-a háttérben Faliraki "hegye" azon túl Rodosz
egyetlen nudista strandja. /István nagy örömére/
Mögöttünk látszik a fürdőmedence sarka, de mi nem fürödtünk ott, csak a tengerben.





Pár szó a közlekedésről: az utolsó napokra már nem volt autónk. Elhatároztuk, hogy bemegyünk a fővárosba, busszal. Vártunk, vártunk, de nem jött, a végén taxi lett belőle. A taxi állomáson ki volt függesztve az ár lista, hogy melyik városba mennyi a viteldíj.
-most parkoltam le az árnyékba
Hazafelé pedig kis hajóval jöttünk. Minden nagyobb szállodánál kikötött a hajónk, illv. kicsúszott a partra és egy tákolmányt kidobtak a partra amin lementek az utasok. Egyik alkalommal összeszedtük a bója sort. Görög mentalitás- a kapitány fürdőnadrágra vetkőzött, be a vízbe és kiszabadította a hajót. /meg is tapsoltuk/ Egészen sötét lett, mire hazaértünk.
-hajók, hajóról fényképezve

-várjuk a hajónkat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése